“Szabadság, közösség, család…” – Nagy Tini beszámolója

“Szabadság, közösség, család…” – Nagy Tini beszámolója

Nagy Krisztina Tini 7 éve tanul Egerben. 5 évig volt neumannos diák, majd az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem közösségszervező szakán folytatta tanulmányait. Gyermekkora óta jelen van az életében a zene, hiszen nagymamája hagyományőrző egyesületében cseperedett fel. Jelenleg az Egri Csillagok népdalkör szólistája, idén februárban pedig megnyerte az EKKE egyetemi tehetségkutatót. A népzene mellett a középsuli alatt megtanult gitározni, így 2020 óta imádott gitárjával, Gitivel kíséri magát.

Tini 2022-ben először vett részt az Utcazenészek Verseyén, alább pedig az ő beszámolóját olvashatjátok! 

Fotó: Nagy Tini
Nem is tudom hol kezdjem…
 
Először is a hálával a Jó Isten, s Jézus felé, akik mindig mellettem állnak, s adnak erőt ahhoz, hogy dolgaimat végezzem! 🤍
 
Egy hét telt el, de olyan, mintha csak tegnap lett volna. Az elmúlt hét maga az álom volt, nemcsak számomra, de szerintem minden zenész számára! 🤍 Minden egyes nap azt csinálhattuk, amit mindennél jobban szeretünk: zenéltünk! ✨🎸🎷🎶  Zenéltünk, hozzátok szóltunk, üzeneteket vittünk, ti pedig ezeket az üzeneteket befogattátok, s olykor egy-egy elejtett könnycseppel jeleztétek.
 
Köszönök minden egyes forintot, eurót, minden kedves szót, mosolyt, mindazt a támogatást, amit ez idő alatt kaptam tőletek. Nem tudom leírni mindazt, amit abban az 5 napban éreztem, de ha pár szóval kellene jellemezni: 
 

Szabadság, közösség, család.

 
Az érzés, mikor passal a nyakamban (mely jelezte a versenyzőket) megyek az utcán, és minden másik zenész úgy köszön vagy áll le beszélgetni veled a tér közepén, mintha már 100 éve ismernétek egymást, pedig akkor láttátok egymást először. Felbecsülhetetlen…
 
Csak pár apróbb szösszenet, amit kiemelnék: mikor az első nap leégtem, mert azóta legalább lett egy kis színem; amikor a második nap minden staffos kiült hallgatni és miattam késtek a meetingről (szeretlek titeket srácok, ezt sosem feledem), mikor a koncerteken láttam a barátaimat, a külföldi barátaimat, a szeretteimet; majd a koncertek után segítettek pakolni, így lett egy,, road”-om, és mikor utolsó nap Szolnoki Petivel énekelhettem, így valóra vált a gyermekkori álmom! 
Köszönet a szervezőknek, minden dolgozónak, önkéntesnek, azoknak, akik bármilyen formában közreműködödtek abban, hogy ez az esemény megvalósuljon! Köszönöm Dávid Atyának és a lelkészségnek a technikai segítséget is! Köszönöm, hogy e nagy család részese lehettem!  Szívből gratulálok minden nyertesnek!
 
Habár helyezést nem hoztam most nektek, annál több örömet, tapasztalatot és új ismerősöket, mely számomra mindennél többet jelent!