A verseny menete

Az on-line regisztrációt követően, a visszaigazolt nevezéssel rendelkező versenyzők 2018. június 15. (péntek) napjától érkezhetnek Egerbe. Az érkezést követően a zenészek a Versenyirodában megkapják a beosztásukat, ami meghatározza, hogy a közel 30, belvárosban kijelölt pont közül mikor és hol kell zenés produkciót nyújtaniuk.

Az esélyegyenlőség érdekében egy zenész több ponton is felléphet majd, és a kötött beosztáson kívül lesz olyan időszak is, amikor szabadon választhat a helyszínek között. A helyszínek majdnem mindegyikén biztosított az áramforrás, de a produkcióhoz szükséges kellékeket, valamint azok szállítását a versenyzőknek maguknak kell biztosítani.

Minimum 2 napon át, napi 2 órát kell Egerben zenélni az érvényes szavazat gyűjtéshez, de aki ennél elszántabb, és nem bízza a véletlenre az 1 millió forintos fődíj sorsát, annak a teljes 5 nap rendelkezésre fog állni a szavazatok begyűjtéséhez. Több idő, több szavazat!

Az a produkció nyeri a versenyt, aki a legtöbb szavazatot,

azaz „like érmét" gyűjti a verseny ideje alatt!

Mi az a „like érme"?

A Szervezők, egy egyedi kinézetű, fém érmét készíttetnek erre az alkalomra, és gondoskodnak róla, hogy az utcán járókelő emberek zsebébe kerüljön. Egyszóval nincs más teendő, mint a zenés produkcióval minél több embert megnyerni, és kizenélni a zsebükből a „like érmét".

Az nyeri a versenyt, aki a 5 nap alatt a legtöbb „like érmét" gyűjti össze.

A „like érméket" a verseny tisztasága, és az eredmény megkérdőjelezhetetlensége érdekében egy megbízott közjegyző előtt kell leszámolni.

Zenész regisztráció

Csatlakozz facebook oldalunkhoz

 All works